Menu Content/Inhalt
Főoldal arrow Legfrissebb híreink arrow Végzős diákok búcsúja
Végzős diákok búcsúja PDF Nyomtatás
Faültetés
 

Bolondballagás
 

Ballagási ünnepség 
 
„Indulni kell, megint, menetrend szerint” … - a gimnázium végzős diákjai búcsúztak 2015. április 30-án a szépen feldíszített, virágillatú Makovecz-épületben az ÁVG-s közösségtől.
Néhány hétig még a régi, évek óta fennálló jogviszony köti őket az iskolához, mégis, egészen más helyzetek, megmérettetések részesei lesznek, mint eddig. Azon a napon már erre, az érettségi vizsgaidőszakra is gondolt a búcsúzó diákság.
Ám a ballagás mégis a múltidézés ünnepe: órák és szünetek, táborok és versenyek, meccsek és a spontán szerveződő találkozások emlékideje.
S alkalom ez az évek alatt legkiválóbban teljesítők jutalmazására is. Tóth Tamás, igazgató úr idén a közösség legmagasabb kitüntetését, az Árpád-díjat Hornyák Dávid, 12. C osztályos tanulónak adta át. A humán tudományokban jeleskedő fiatalember országos díjazottja történelmi témájú esszéíró versenyeknek, több alkalommal is második fordulósa az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenynek. Társadalomtudományi érdeklődése, bölcseleti hajlama szépírói tevékenységre is sarkallta, írása a Magyar Elektronikus Könyvtárban már olvasható.
A középiskolák végzősei számára alapított „Junior Pro Urbe”-díjat, Sárospatak Város Önkormányzatának elismerését Aros János polgármester úrtól Nagy Máté, 12. A osztályos diák vehette át. A város kulturális életében vállalt színvonalas szóló énekesi szerepe sokak emlékezetes élménye.
Az örömteli pillanatok közben szép vizsgaeredményeket, sikeres felsőoktatásba jutást kívánó szülők, rokonok körében elballagott a 106 diák.
 
 
 
 
 
 
 
Hornyák Dávid
 
 
 
 
 
 
 Nagy Máté 
 
< Előző   Következő >