Menu Content/Inhalt
Főoldal arrow Legfrissebb híreink arrow Országos döntős történész diák
Országos döntős történész diák PDF Nyomtatás
 Nem először adunk híradást Hornyák Dávid tehetségéről, hiszen történelemtudását és esszéírásban való jártasságát már több, középiskolásoknak hirdetett versenyen tudta az elmúlt években kamatoztatni.
A Fidelitas, Polgári Magyarországért Alapítvány által hirdetett Mansfeld Péter Országos Történelemverseny az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeinek, a magyar forradalom és a nagypolitika összefüggéseinek ismeretét igényelte. A magyarországi és határon túli magyar nyelvű középiskolák diákjai számára hirdetett verseny kétfordulós volt: a tesztkérdésekből és rövid esszéfeladatokból álló első részben online felületen kellett dolgozni, időkorlát figyelembevételével. Az első forduló feladványainak értékelése után a 2014. december 19-i budapesti döntőbe 150 versenyző közül 10 diák került. Közöttük volt Dávid, iskolánk 13. C osztályos diákja, aki a Duna Palotában szervezett, szakértő zsűri előtt zajló dinamikus szóbeli versenyen a kiemelkedő országos harmadik helyet érte el.
Sajátossága a versenyértékelésnek, hogy a helyezést elérő egyén mellett, közössége is jutalmazódik. Hornyák Dávid így felkészítője, Remeczki Imre tanár úr és osztálytársai körében a Nemzeti Színház egy tetszőleges előadását tekintheti meg.
 

 
< Előző   Következő >