Menu Content/Inhalt
Főoldal arrow Legfrissebb híreink arrow Színpadon a természettudomány
Színpadon a természettudomány PDF Nyomtatás
2000 óta szervezik Európa kutatóintézetei az angolul Science on Stage névre hallgató természettudományos oktatási fesztivált, hogy közelebb vigyék a hétköznap emberéhez a sokszor felfoghatatlannak címkézett tudományt.
2014. október 11-én az ÁVG-sek egy kis csoportja Debrecenbe látogatva lett ennek a Magyarországon is több helyszínen zajló programnak részese, s láthattak 42 kísérleti bemutatót a matematika, biológia, informatika, kémia és fizika területéről. Egy ilyen rendezvényen nemcsak a látottakra való rácsodálkozás, hanem a közvetített ismeretek megértése is fontos, hiszen így lesz az értetlenkedőből a maga körül lévő világot jól értő ember. Nem véletlen tehát, hogy a fesztivál kiállítói versengenek is egymással, sokszínű, érdekes bemutatóik közül a legjobbak – szakmai zsűri minősítése alapján – nemzetközi megmérettetésen is részt vesznek. A 2015-ös „International Science on Stage” helyszíne London lesz.
Iskolánk fizika tantárgyból eredményesen versenyző diákjai a számukra legérdekesebb bemutatókon kettőnél több pólusú mágnest, tömegmérőként funkcionáló elektromos gitárt láthattak…, az iskolai törzsanyagon túlra, magasabb szintű ismeretek, jól szemléltető kísérletek világába kirándultak. 
 

 
< Előző   Következő >