Menu Content/Inhalt
Főoldal
Röplabda diákolimpia PDF Nyomtatás
 Ez a harmadik tanév, amikor fiú röplabdásaink elindultak a diákolimpián, és sikerült a nyílt és az amatőr versenysorozatban is bejutniuk a megyei döntőbe.
Decemberben a nyílt bajnokság döntőjében, ahol igazolt versenyzők és részt vehetnek, három kazincbarcikai csapat mögött - akik az NB1-es vegyész csapatát és annak utánpótlását alkotják - a IV. helyen végeztek diákjaink.
A folyamatosan javuló teljesítményt az is mutatja, hogy a januárban induló amatőr bajnokságban kilenc mérkőzésből hetet megnyerve zárták a küzdelmeket. A február elején megrendezett négyes döntőben azonos pontszámmal, a II. helyen végeztek hármas holtversenyben, és a végső sorrendet csak a játszmaarányok döntötték el.  Ez annak ellenére, hogy a II. helyezettet is sikerült legyőzni, IV. helyet hozott. Eredményeiket a tanórai kereteken belül történő felkészüléssel érték el, s jelentős szerepe volt a röplabdázás iránti szeretetüknek, az eltelt évek kitartó munkájának.
A csapat tagjai: Papp Dávid (csapatkapitány), Galyas Márk, Götz Máté, Kiss Ádám, Klubert Bence, Matisz Ádám, Rák Szabolcs, Vigh András, Hideg Bence, Halász Máté, Helmeczi István, Kalmár Zoltán, Palánkai Dániel, Pirnák Péter.
 



Kistóth Miklós
 
< Előző   Következő >