Menu Content/Inhalt
Főoldal
Megyei idegen nyelvű vers- és prózamondó verseny PDF Nyomtatás
A Jedlik Ányos Tudományos Ismeretterjesztő Társaság a 2013/2014-es tanévben ötödik alkalommal hirdette meg idegen nyelvű vers- és prózamondó versenyét a megye 14-19 éves középiskolás diákjai számára.
Nevezni angol, német, francia és olasz nyelven előadott verssel vagy prózával lehetett.
A versenyre 2013. november 21-én a miskolci Zrínyi Ilona Gimnáziumban került sor.
Iskolánk német és olasz nyelvet tanuló diákjai közül kilencen (német nyelvből 7 fő, olasz nyelvből 2 fő) vettek részt e rangos versenyen.
A diákok különböző témájú, de többnyire hozzájuk közelálló vidám hangvételű versekkel készültek.
A versenyzők először elődöntőben adhatták elő verseiket. Iskolánk 2 tanulója a több mint 40 jelentkezőből álló német szekcióban versengett, majd továbbjutottak a 10 fős döntőbe, ahol Szemán Melitta megyei 3. helyezést nyert, Záhonyi Patrik pedig megyei 4. helyezést ért el.
A Jedlik Ányos Társaság a művészeti versenyen túl az idegen nyelv grammatikai ismeretét is mérte az ugyancsak Dr. Gárdus János nevét viselő Megyei Középiskolai Idegen Nyelvű Versenyen, amelyen német nyelv kategóriában Tóth László a megyei döntő 2., Stumpf Máté pedig a megye döntő 5. helyezettje lett.
Eredményükhöz gratulálunk!
 
 
 
 
Szemán Melitta
 
 
  
 
 
 
 
 
 
Stumpf Máté
 
 
 
  
 
  
 
 
 
Tóth László
 
< Előző   Következő >