Menu Content/Inhalt
Főoldal
Diákjaink Révkomáromban PDF Nyomtatás
 2012. június 4-én gimnáziumunk amatőr csoportja Révkomáromba indult, hogy a nemzeti összetartozásnak eleven bizonyítékát adja. Az alkalom krónikása Elek József, a révkomáromi Selye János Gimnázium tanára, írását ezúton közöljük.
 
A nemzeti összetartozás napja a Selye János Gimnáziumban

2010-ben az országgyűlés június 4-ét a nemzeti összetartozás napjának nyilvánította, és a törvény elfogadásával kinyilvánította: „a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme”.
Az időpont kiválasztása nem véletlen: 1920. június 4-én íratták alá a magyar küldöttséggel a trianoni békediktátumot, amelynek következtében a történelmi Magyarországot szétszakították, s magyarok milliói kerültek kisebbségbe.
Hagyományosan június 4-én az iskola falai között is megemlékezést tartunk, idén Bödők Gergely és a sárospataki Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium tanulói voltak vendégeink. Bödők Gergely, iskolánk hajdani tanulója, jelenleg az ELTE doktorandusza Trianon előzményeiről tartott előadást. Diákjaink képet kaptak az Osztrák-Magyar Monarchia bonyolult nemzetiségi és vallási viszonyairól, majd kitért a béketárgyalások menetére, a nagyhatalmak és a születő kis államok terveire Magyarországgal kapcsolatban. A máig érzékeny témának számító Trianonról egy józan, objektív előadást hallhattak a jelenlévők, egyúttal Bödők Gergely a kérdésekre válaszolva kitért a Trianonnal kapcsolatos „legendákra” is, amelyek mai napig befolyásolják a közgondolkodást.
Ünnepségünk másik felét a sárospataki gimnázium diákjainak színvonalas műsora töltötte ki. A Rákóczi Szövetség által irányított diákutaztatási program keretén belül jutottak el hozzánk, s örvendeztettek meg bennünket kultúrműsorukkal. Remeczki Imre tanár úr vezetésével, mentorukkal érkeztek hozzánk az „Őrizd a lángot!” című pódiumműsorukkal. „Talán így tudjuk a legszebben kifejezni a program értékteremtő és –közvetítő szerepét, illetve azt, hogy mennyire fontos napjainkban a szolidaritás, a nemzeti közösségvállalás.” – írja tájékoztatójukban Kavecsánszki Ádám, a társulat frontembere. Az előadás szereplői középiskolás diákok és tanárok, akik őszintén vallják a fenti gondolatokat. Műsorukban a magyar történelem fordulópontjaival kapcsolatos jelenetek, dalok kaptak helyet, többek között Demjén Ferenc és Varga Miklós szerzeményei is – kitűnő adaptációban. Nem csoda, hogy a közönség hamar ráhangolódott az előadásra.
Sárospataki vendégeinket később a Rákóczi Szövetség iskolai alapszervezetének elnöke, Sólymos Karin kalauzolta Komáromban, aki megmutatta városunk nevezetességeit. Köszönettel tartozunk Remeczki Imre tanár úrnak, Kavecsánszki Ádámnak és lelkes diáktársainak a nagyon szép, megható műsorért, és természetesen a Rákóczi Szövetségnek is, amely nélkül ez a kapcsolat nem jött volna létre! Kívánjuk, hogy az Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium csapata tervei megvalósuljanak, s felhívom a határon túli magyar iskolák figyelmét az „Őrizd a lángot!” pódiumműsorra!

                            Elek József, Révkomárom
 
< Előző   Következő >