Menu Content/Inhalt
Főoldal
Rendhagyó történelemóra Petőfi Sándor feltételezett sírjának feltárásáról PDF Nyomtatás
 2011. szeptember 15-én a történelem, az irodalomtörténet és a régészet iránt érdeklődő diákok számára rendezett órán meghívott vendégünk, Varga Béla régész mutatta be az általa vezetett, 1989-es barguzini ásatás történetét.
Az előadás során hallhattunk a felfedezés előzményeiről, az ásatás körülményeiről, és az azóta eltelt időszak eseményeiről. Bepillanthattunk a régészet és az antropológia világába és a tudományos életben zajló viták szövevényébe. A hallgatóság számára tanulságos volt az emberi csontvázak azonosítását segítő aprólékos kutató munka megismerése, amely közelebb vitt bennünket Petőfi Sándor személyiségének és korának jobb megismeréséhez. S bár ez a rövid idő nem volt elegendő a téma teljes körű megismeréséhez, ugyanakkor arra megfelelő volt, hogy a jelenlévők elfogadják a téma előadója és a sárospataki kezdeményezők hitvallását, mely szerint mindenkit megillet, hogy a végtisztességet hazájában megkapja, függetlenül attól, hogy Petőfi Sándorról vagy egy „névtelen” magyar katonáról van szó.
 

 
< Előző   Következő >