| Kalandozások Hollandiában |
|
|
  Amikor az ember egy távoli hely felé közeledik, sok mindenen elmorfondírozik. Először is az juthat eszébe, hogy a távol lesz közel és, hogy a közel lesz távol. Arra a pillanatra azonban nagyon kell figyelni, amikor ez a két dolog találkozik, mert ez a nullpont olyan gyorsan elillan, hogy ha meg akarjuk tapasztalni, megint el kell indulnunk valami nagyon messzi helyre, ami újabb szervezést és energiát igényel. Ezen felül azt is ki kell gondolni, hogy merre is induljon az ember. Az sem könnyű feladat ám, mert annyi lehetőség van. Észak, dél, kelet, nyugat, és ezek kombinációi. Iskolánk 8 diákja és 2 tanára hozzávetőlegesen északnyugati irányba indult 2010. szeptember elején.
Indulásunk helye, a mi valóságunk és világunk közepe, azaz origónk: Sárospatak. És ha x, y tengelyünk tartja az észak, kelet irányokat, hozzánk képest Hollandia negatív tartományba esik. Miért is fontos ez a negatív? A tengerszint miatt. Mivel ezek a csodabogarak akár -4 méteren is bátran várost építettek, ismét elgondolkozik az ember. Középiskolás irodalomtanulmányaim derengtek fel, mikor Dante az Isteni színjáték elején leírja milyen is lehet az út az alvilág felé. Mivel tengerszint alá igyekeztünk az is eszembe jutott, hogy lehet ez egy lejáró. Oda. Miért ne lehetne? Olyan sok furcsaság van a világban. Csak ezt még nem mondták be a híradóban, és nem merték beletenni egy tankönyvbe sem. Mert ez valami titkos információ… Ezt a sötét gondolatot azonban rögtön el is felejtettem, mikor már átléptük a határt és elkezdődött a tábori program. Rengeteg gátat láttunk: folyószelídítőt, tengertorpantót, viharcsendesítőt, azaz életmentőket, valamint láttunk öregecske gátakat is, amelyeket a történelmi jelentőségük miatt hagytak meg és ápolnak, hogy az emberek soha ne felejtsék el, egy percre sem, hogy a gáton múlik az életük. A gátért való dolgozás hihetetlen közösségformáló erőként működik, amit keserédes magyar örömmel nyugtáztunk. Azért keserédes, mert tudjuk, hogy itthon a közösségek állapota eléggé elmarad az ott tapasztaltaktól. Persze dolgozunk az ügyön, de elég nehéz. A hihetetlen méretet és erőt képviselő gátak mellett láttunk még szélmalmokat, fapapucsokat, mindenféle méretben és funkcióban (papucsként, kulcstartóként, dísztárgyként és a „parasztgolf” ütőjének fejeként), felnyíló hídként működő autópályákat (amelyek alatt könnyedén átsurrantak a vitorlások - Ezek a felnyíló hidak pedig lehetnek kapuk a Mennyországba, ha maradunk Dante bácsi írásánál.). Éreztük az Északi-tenger morajló zúgását, éreztük a láp összetéveszthetetlen illatát, az esőt, ami néha hatalmas szemekkel bombázott minket, de volt, hogy csak simogató ködszerű szitálással üdvözölt. Az étkezés? Mivel Hollandia tagja az Szendvicsbarátok Uniójának (SZU), megtapasztalhattuk a hasi honvágy számos fokozatát. Kishazánk sok dologra lehet büszke, de a konyhájára mindenképp! A tábor utolsó estéjén csapatunk gulyással vendégelte meg a tábor német, holland és lengyel lakóit, akik szapora kanalazások és dicséretek közepette mondták, hogy a héten az volt a legfinomabb eledel. Ezt mi nagy örömmel hallottuk, most pedig világgá kürtöljük, mert a hírekben olyan sok rossz dolgot lehet hallani. Kicsit bepillantást nyervén a hollandusok életébe, örömteli fáradtsággal tértünk haza, vissza a mi origónkba, hogy az ott nyert lendülettel és tapasztalatokkal színesítsük itthoni közösségeink életét. Mert örülni is sokkal jobb együtt. Csicsek Éva Az útról 2010. október 7-én érdekes beszámolót tartottak a projektben résztvevő diákok: Muha Bettina, Bihi Zoltán, Matolcsi Andrea, Trojna Lilla, Kavecsánszki Ádám, Pásztor Janka, Molnár Tímea, Filep Csenge Boróka  |
| < Előző | Következő > |
|---|
