Menu Content/Inhalt
Főoldal
Festival d' italiano PDF Nyomtatás
 A sok éves hagyománynak megfelelően idén is megrendezésre került az ország összes olasz nyelvet tanuló középiskolása számára a Festival d’italiano. A rangos rendezvénynek 2010-ben a nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium adott otthont. Szerteágazó írásbeli, szóbeli és előadói kategóriákban mérhették össze a diákok tudásukat, tehetségüket.
Az Árpád Vezér Gimnázium és Kollégiumban mindig nagy az érdeklődés a Festivál iránt. Most sem volt másképp. A rendezvényre 15 fős csapattal utaztunk. Részt vettünk szavaló- és prózamondó versenyen, könnyűzenei ének és kultúrtörténeti vetélkedőn, írásbeli kategóriákban prózát fordítottunk és esszéket írtunk. A kétnapos nagyszerűen szervezett versenyen mindenki jól érezte magát, ismerkedhettek, barátságokat köthettek a diákok.
Természetesen a legnagyobb figyelem az eredményhirdetést övezte. Kis csapatunk izgalma a szavalók 4. csoportjának eredményeinél ért tetőpontjára, hisz ebben a csoportban volt  legnépesebb az indulótáborunk. Nem is volt hiábavaló a várakozásunk, hiszen Szalánczi Richárd, Giovanni Pascoli: La mia sera című versének előadásáért, a háromtagú zsűritől a legelőkelőbb helyezést, az első helyet kapta. A másik, sok versenyzőt felsorakoztató kategória az egyéni ének, könnyűzene volt. Itt Markó Edina dicséretének és Pingor Zita szóbeli dicséretének – mint legjobb olasz kiejtéssel éneklő – tapsolhattunk.
Az eredményhirdetés után gyors búcsú az ismerősöktől a következő évi viszontlátás reményében, és sietős léptekkel vettük az irányt a vasútállomás felé, mert Nyíregyháza „megsiratta” a jókedvű olaszos diákokat, és egy kiadós esővel búcsúzott tőlünk.
 
Mózes Erika
 
< Előző   Következő >