Menu Content/Inhalt
Főoldal
FIGYELEM! PDF Nyomtatás

Kedves Felvételiző Diákok!

Az alábbiakban az ideiglenes felvételi jegyzékben szereplő rangsorral kapcsolatos néhány fontos információt fogalmaztunk meg. Kérünk benneteket, figyelmesen olvassátok el az alábbiakat!

 

A megtekinthető táblázatok rangsort tartalmaznak, de nem jelentenek végleges felvételt és elutasítást sem. Ebből a szempontból inkább tájékoztató jellegűnek tekinthetők, a következők miatt.
1. Sok tanuló az Árpád Vezér Gimnázium és Kollégiumon belül több tagozatot is megjelölt, ezért több táblázatban is szerepel, de természetesen csak egy tagozatra nyer felvételt. Ekkor a többi tagozatban elfoglalt helye felszabadul.
2. Az is valószínű, hogy többen más középiskolába is jelentkeztek, és közöttük vannak olyanok, akik nem ezt az iskolát jelölték meg első helyen. Aki a számítógépes feldolgozásnál más iskolába nyer felvételt, annak a helye szintén betölthető lesz a rangsorban mögötte állókkal.
3. Az előzőekből az következik, hogy a felvételi keretszámnál jóval magasabb sorszámig fognak bekerülni a tanulók az egyes tagozatokra. Azt, hogy ez a határ pontosan hol lesz, csak a központi, számítógépes feldolgozásból, április 26-ig fogjuk megtudni.
Kérjük, hogy a táblázatokat a fentiek figyelembe vételével értelmezzék.
A fentiekből következik, hogy a tanulói adatlap (SORREND) módosításának csak akkor van értelme, ha a jelentkezési szándék megváltozott.

Az ideiglenes rangsorral kapcsolatos kérdésekre Tóth Tamás igazgató úr vagy Bujdos Mária igazgatóhelyettes asszony ad választ a 47/312-140-es telefonszámon.
 
 
 
< Előző   Következő >