Menu Content/Inhalt
Főoldal
Fizika fakultációs diákok a Tudományos Akadémián PDF Nyomtatás
 Gimnáziumunk fizika fakultációs tanulói (Egyed Péter, Kiss László, Soltész Balázs, Soltész Orsolya, László Ákos, Semán Csilla) Maszkály Ágnes és Szarvas Ilona tanárnők vezetésével 2009. november 24-én a Magyar Tudományos Akadémiára látogattak, ahol „Atomenergiáról – mindenkinek” címmel megrendezett országos ismeretterjesztő konferencián vettek részt.
A rendezvény célja volt a középiskolai diákság természettudományos műveltségének és tanáraik ismeretanyagának szélesítése, ennek érdekében ismertették az előadók az atomenergiával kapcsolatos legfrissebb információkat. Pontosították, tudományosan is alátámasztották mindazt, amiről újdonságként a médiából nap mint nap értesülünk. Így téma volt az atomenergiában rejlő sok-sok lehetőség, az atomenergia szerepe az energiaellátásban, az orvostudományban.
Tájékozódtak, illetve új ismereteket szereztek a diákok a radonnak a környezetünkben betöltött szerepéről, a radioaktív szén alkalmazási területeiről, és szóba került a jövő, a jövő energiaforrása, a fúziós energiatermelés is.
Az előadásokat szakkiállítás színesítette, amelyen megismerték a látogatók a radioaktív hulladékok kezelését is.

 
< Előző   Következő >