Menu Content/Inhalt
Főoldal arrow Tudósítások arrow Kerékpártúra - 2007
Kerékpártúra - 2007 PDF Nyomtatás
Dokumentumtár - Tudósítások eseményekről, rendezvényekről

Drótszamáron Szabolcs-Szatmár megyében

 Ezen a nyáron mi is részt vettünk a minden évben megrendezésre kerülő táborok egyikén.

Osztályunk nagy része a biciklitúrát választotta, amely 2007. július 2-től július 7-ig tartott. Az erőpróbáló kerékpártúra úti célja Szabolcs-Szatmár megye nevezetességeinek megismerése volt.

A tanévzáró után már mindnyájan nagy izgalommal vártuk a táborozás kezdetét. A túrát megelőző estén érkeztünk meg a kollégiumba, ahol újra találkozhattunk nemrég látott osztálytársainkkal. A fél éjszakát a frissen szerzett élményeink mesélésével töltöttük. Másnap álmosan, de mégis lelkesen utaztunk Tiszabecs felé. Megérkezésünk és a „honfoglalás” után a sátrak felállítása volt a feladatunk. Nekünk nem ment olyan könnyen, mint Árpád Vezér ősmagyarjainak, de több kísérlet után sikerült összetákolni ideiglenes otthonunk. Az óriási kánikulában nagy felüdülést jelentett a Tisza habjaiban a megmártózás. A folyó partja a sárospataki gimnazisták nevetésétől visszhangzott. Ekkor még nem gondoltuk, hogy milyen megpróbáltatások várnak ránk, az első éjszakán. Sátrunkat megosztottuk a hangyákkal, a fagyökerek „kellemesen” masszírozták hátunkat. A hajnali napfelkeltekor fogvacogva, orrunkig húztuk magunkra a hálózsákjainkat. (Az édes álomhoz a békák kuruttyolása és a tücskök ciripelése szolgáltatta az altatót!!!). Az éjszakai megpróbáltatások és a bőséges reggeli után mindenki vidáman vágott neki a 45 km-es távnak. Ez egy kicsit megterhelő volt eleinte, de mi kitartóak voltunk. A Túristvándiban elfogyasztott ebéd és a bukógát megtekintése után meg sem álltunk Tivadarig. Bár az időjárás nem volt kegyes hozzánk, de mi ismét sátrat vertünk. Már száraz ruhakészletünk fogyóban volt, de kedvünket a szakadó eső sem mosta el. A „vendégmarasztaló” időjárás miatt még 1 napot töltöttünk Tivadarban.

Vízben tocsogó cipőben, de jó hangulatban teltek estéink. A csoport összetartása legyőzte az időjárás viszontagságait! Így tovább folytattuk utunkat. Kerékpártúránk végső állomása már táncra is perdülhettünk, mert a Neoton együttes élő koncertjén vettünk részt. Amikor hazautazásra került a sor, fájó szívvel váltunk el egymástól.

Visszagondolva, bizton állíthatjuk, remekül éreztük magunkat!

A kerékpározás jó testedzés volt a nyárra, így hát buzdítunk mindenkit: Vegyetek részt jövőre ti is, nem bántjátok meg! Rengeteg szórakozásban lesz részetek és mindez feledhetetlen élménnyé válik.

Jövőre veletek és velünk ugyanott!

Káplár Edina, Czerődi Zsófia, Gretz Viktória, Koscsó Anita, Pleszkó Vivien
 


 
< Előző   Következő >